A genealógia tudománya

A genealógia valamilyen egzotikus szónak tűnhet, azonban ez egy tudományterületet jelöl meg. A genealógia lefordítva származástant jelent. Ez a történeti segédtudomány a családok és nemzetségek történetét vizsgálja. Ez azért lényeges, mert ma már egyre többen döntenek úgy, hogy utána járnak elődeik történetének.

Genealógia – Habár azt tapasztaljuk, hogy a többség a jelenre, de főképp a jövőre koncentrál, ugyanakkor sokan szívesen tekintenek vissza a múltba. A legtöbb családban a nagyszülőkig, esetleg az ükszülőkig tudják visszavezetni a családfát. Jellemzően ennél jobban nem tudnak visszatekinteni a múltba. Pedig igazán érdekes megtudni, hogy kik voltak az elődök és milyen életet éltek. A családfa megeleveníti egy család történetét. Persze a családfa kutatásnak is megvannak a maga korlátai, hiszen az írásos forrásokkal igazolható időszakban lehet csak információt gyűjteni, ennél régebbre sajnos nem igazán lehet visszatekinteni. Viszont a felkutatható időszak is pár száz évet ölel fel, így kellőképp vissza lehet tekinteni, igazán részletes családfa készíthető el.

Na, de mire számítson az, aki felkér egy genealógust, hogy készítse el a családfáját. Nem tudunk az összes genealógus kapcsán nyilatkozni, de az biztos, hogy ha Zacher András családfa kutatót bízza meg, akkor az eredménytől függően egy hat-nyolc méter hosszú nyomtatott családfa rajz, egy 250-300 oldalas családkutatási dokumentáció kerül átadásra a megrendelőnek. Ezenkívül Zacher András a megrendelő és családja előtt egy több órás prezentáció során bemutatja a család történetét, kiemelve az érdekességeket, történelmi összefüggéseket. Bővebb információkért látogasson el a zacherandras.hu weboldalra, ahol többek közt elérhetőséget is talál a genealógushoz!