Konfliktuskezelés-stresszkezelés Bajnai Nóra által

Mint az élet sok más területén is, így a sportolóknál is előfordulhat, hogy olyan konfliktusok, problémák állnak elő, melyek akár nagyban rányomhatják a bejegüket a teljesítményre. Ezekre nyújt segítséget a szakember.

[wp_ad_camp_1]

Konfliktuskezelés-stresszkezelés magas szakértelemmel rendelkező pszichológus által. Bajnai Nóra egy egyszerű pszichológus, ő ennél sokkal több. Sportszakpszichológusnak szakosodott, viszont ezen felül még mellett szól az is, hogy 15 éve aktív részese a sportnak. Egy időben versenyszerűen sportolt, mára már megmaradt az atlétika és a tenisz szeretete. A tanulmányait 2013-ban fejezete be, ám ezt követően sem hagyta rá a tudásának a fejlesztését, így 2015-ig megszerezte a sportszakpszichológia képesítést is. Az elméleti tanulmányok mellett még igazán nagy hangsúlyt fektetett a különféle kutatásokra, és a gyakorlati szakmai tapasztalatokra. Melyet a klinikai és gyermekvédelmi területeken is kifejtett. Attól függetlenül, hogy gyermek vagy felnőtt, illetve élsportoló vagy amatőr mindenkinek lehetnek mélypontjai.

Erre nyújtanak segítséget a különféle szolgáltatások. Melyek között megtalálható a Konfliktuskezelés-stresszkezelés is. Amely a mindennapi feszültségek optimalizálásában és csökkentésében nyújtanak segítséget személyre szabottan. Ahhoz, hogy az egészségünket megtudjuk őrizni, annak egyik alapvető feltétele, hogy a konfliktusokat kezelni tudjuk és a fennállókat megoldjuk. A kezelések során megtanítjuk a páciensekkel, az új konfliktuskezelési stratégiák elsajátítását, melyek pszichoedukatív megközelítéssel történik. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, akkor keressen fel bennünket a honlapunkra kattintva, melyet a bajnainora.hu oldalán találhat meg.