Az első autót, bár még pontosabb a megfogalmazás, ha úgy mondjuk az első autóra emlékeztetőtárgy 1885-ben került bemutatásra és a Benz Patent Motorwagen nevet viselte. Sokan úgy vélik, hogy az első slusszkulcs legyártása is ekkorra tehető, azonban ez nem így van, hiszen eleinte nem volt szükség slusszkulcsra.
[wp_ad_camp_1]
A slusszkulcs történetéről itt tudhat meg bővebb információkat! Habár az első autó esetében még nem volt szükség slusszkulcsra, a sofőrnek komoly ismeretekkel kellett rendelkeznie, hogy egyáltalán el tudja indítani az autót. Csupán az indítás közel tíz lépésből állt. A forgókapcsolóval történő gyújtás bekapcsolása csak egy művelet volt. Kétségtelen, hogy így az autótolvajoknak egyáltalán nem volt könnyű dolga. Az első autó slusszkulcs megszületése 1910-ben történt. A slusszkulcs használatának lényege a gyújtóáramkör zárása volt. A motor indításához kurblira volt szükség. Egy évtizeddel később, már nem csak az áramkört zárták a slusszkulcs segítségével, hanem az indítómotort is ezzel aktivizálták. Az ajtókat ekkor még külön kulccsal nyitották és zárták. Ez egészen az ötvenes-hatvanas évekig így ment, azonban idővel minden gyártó átállt a két funkciót egyesítő slusszkulcsokra.
A kilencvenes évek újabb mérföldkövet jelentettek, ugyanis ekkortól kerültek utcára az első, központi zárral rendelkező gépjárművek. Ma már a három az egyben slusszkulcsok jellemzőek. Az indítást egy kódolt chip végzi, továbbá a kulcs mechanikusan a kormányzárfunkciót is biztosítja. Továbbá egyidejűleg vezérli a riasztót és a központi zárat. Azóta a gyártók rengeteg érdekes, hasznos fejlesztéssel kísérleteztek. A svédek például készítettek olyan slusszkulcsot, melyben alkoholszonda található. A Tesla olyan slusszkulcsot alkotott meg, melyen gombok találhatók, amikkel akár a motorháztető is felnyitható!