Az Önjáró busz Bécsben található sokak örömére

Elsőre talán ijesztően hangzik, de a modernkor egyre közelebb hozza hozzánk azokat a tényeket, mi szerint elérhetővé válik számunkra az önvezető autó, busz, illetve minden más jármű.

[wp_ad_camp_1]

Az önjáró busz Bécsben található, amely idén tavasszal került forgalomba. Amely az mellett, hogy önvezető, még elektromos is egyben, igy teljesen környezetbarát. A sofőr nélküli jármüveket egyenlőre még üzemekben próbálgatják, ám ősztől már várhatóan forgalomba is helyezik őket. Ráadásul, ha minden jól megy, akkor a tervek szerint 2019-től már menetrendszerűen fognak közlekedni az önjáró buszok. Így jogosan felmerül a kérdés, ha már önjáró járművekről beszélünk, hogy akkor lassan oda érünk, hogy feleslegessé válik a jogosítvány megszerzése? Ám nem úszuk meg ezt, ilyen könnyen, hiszen ezeknél a járműveknél is szükség van a sofőrök felügyeletére, ám már nincs kormány és pedál sem. Ezek a járművek maximum 20km/h sebességgel haladhatnak önjáró üzemmódban.

De 2019-ben várható, hogy piacra dobják a Level 5-ös autókat, melyeknek az irányításukhoz már egyáltalán nem szükség emberi közreműködésre. Az önjáró buszok mindössze 11 férőhelyesek. Melyek 4-8 órás töltéssel 9 órát tudnak működni. Az osztrák közlekedési minisztérium a következő években még plusz 50 %-al szeretné megnövelni az ehhez hasonló fejlesztések támogatását. Amennyiben szeretne még többet megtudni az ehhez hasonló világieseményekről, akkor keresse fel a honlapunkat, ahol nap, mint nap újabbnál, újabb érdekes hírekkel várjuk az olvasóinkat. A weboldalunkat a ka-auszerviz.hu oldalára kattintva találja. Forduljon hozzánk bizalommal, hiszen mi minden fontos információt közlünk Önnel, melyre szüksége lehet a közutakon! Várjuk sok szeretettel!